2010. november 13., szombat

Élményműhely Kaposváron

MÁSODIK NEMZETKÖZI KREATÍV ISKOLANAP A KAPOSVÁRI EGYETEMEN
2010. november 24.

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Remélem, hogy sokak hitének, tudásának, lelkesedésének, színességének sikerül majd áttörni azokat a határokat, amik a matematikán belül és körülötte is az idők folyamán természetes vagy mesterségen módon kőfalakká váltak.
Látogassátok meg a rendezvényt, ha valóságban nincs rá mód, virtuálisan itt www.elmenymuhely.hu

A Möbius-szalagról az jutott eszembe, hogy olyan körnek is tekinthető, ahol nem tudunk körön belül és körön kívül lenni. Tehát köszöntjük Pétert, mint közgazdászt abban a körben, ahol nincs bent és kint, a felületnek csak egy oldala van. Stílusosan: "Kinn is vagyunk, benn is vagyunk, jaj de nagyon boldog vagyunk"!


4 megjegyzés:

  1. Pár perce lettem követő, azt gondolom itt a helyem, mint GTK matematika oktatójának 25 éves középiskolai tanári múlttal, és a matematika és művészet tantárgy kaposvári megvalósítájának. Pont a napokban gondolkodtam arról, hogy írnom kellene egy blogot hasonló célokkal, mint, amit megfogalmaztatok. Csak most nem nagyon érek rá, mert szervezem az ÉlményMűhelyt:)
    Nagyon jó lesz, gyertek!!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Nóra, nagyon örülünk, hogy csatlakoztál hozzánk! Az élményműhely remek ötlet, nagy boldogság ilyen kezdeményezéseket látni. A magam részéről 24-dikén személyesen sajnos nem tudok részt venni, de megpróbálom online követni az eseményeket. Sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Márta, köszönöm a drukkolást, ha túl leszünk rajta, majd beszámolok.

    VálaszTörlés
  4. Üdv mindenkinek, ragyogóan sikerült az ÉlményMűhely, hogy egy kicsit érezzétek a hangulatát itt van "néhány" fotó.

    http://picasaweb.google.com/stettner.eleonora/ElmenymuhelyKaposvar2010#

    Nóra

    VálaszTörlés